Finom rajzolatú lélektani regények irója is volt Agatha Christie. Akkor is, ha Mary Westmacott irói álnév alatt jelentette meg őket, mindegyiken megtalálható a krimikirálynő kézjegye. Az intim belső terek, az elrejtett igazságok, az összegubancolódó emberi sorsok, az izgalom lassú-lusta, majd egyre erőteljesebb fokozása nem kell, hogy feltétlenül gyilkosságok sorozatáig vigye el a történetet, érdekfeszítő lesz az akkor is, ha csupán a főszereplő lelkében zajlik az indulatok csatája. Hugh Norreys harmincnyolc évesen, életének legboldogabb napján autóbalesetet szenvedett. Örök életére tolókocsiba kényszerült. Ettől kezdve különös szerepet kap a sorstól. Miután sokkal élesebben és érzelemmentesebben tudja megítélni embertársai cselekedeteit, egyre többen avatják be őt titkolt terveikbe, tárják fel előtte őszintén érzelmeiket és szándékaikat. Lassan rá kell ébrednie, ő bénán sem passzív részese csak az eseményeknek, hanem aktiv formálója - másokon keresztül. Egy nap különös látogatója érkezik: egy örmény nő, aki szinte akarata ellenére elvonszolja valakihez, akit ő egykor gyűlölt, aki pedig a halálos ágyán újra fel akarja tárni előtte a dolgok másik, a legigazibb arcát.
