Kitörés

Mehr zum Buch

Hárman vannak, egyikük lány. Elég jó bőr, kissé teltek az idomai, de kiváló sütő lehet alatta. Budapestiek, egyetemisták, az Inter Rail vonatjeggyel bulizzák Európát. Július közepe van, de már bejárták a fél kontinenst. Bécs, Bern, Milánó, München, Hamburg, és most Amszterdam. Csak vannak. Átbámészkodják Európa csúcsmúzeumait, és nem emlékeznek semmire. Szárazak, szegénykéim: hiányzik belőlük az élet, ami egy ilyen Zsaniban spontán megvan. Ezek elájultak tőlünk, nem hiába ragadtak ránk. Érzik, ha velünk maradnak, végre történik velük valami. Eddig az estéket átaludták, zötykölődve feküdtek a másodosztályon útban valamelyik város felé, reggel bevágtak egy hamburgert, tervszerűen megnéztek egy múzeumot, délután pihenés, képeslap-írás, tervezgetés, és gyerünk. Most meg itt ülnek velünk, elejtünk néhány mondatot, és oda-vissza vannak tőlünk, a csajnak benedvesedett a puncija. Lennék a bugyija, fut át az agyamon szinte automatikusan, a palimadarak nagyokat pislognak. Távoli világról beszélünk nekik, látom, érteni akarják, be akarják szívni, érzik, egyetlen nap alatt annyit élünk, amennyit ők két hét alatt. Vegyünk még anyagot – indítványozzuk Zsanival. A lány, akiről megtudom, hogy Éva, megtorpan. – Te most kábítószerre gondoltál? – kérdi kimeredt szemmel. Hát persze mondom akaratlanul is olyan hangon, mintha nálam a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy kábítószert vásárolok.