Reihen
Mehr zum Buch
Az alapnak tekintett első regénye, a Sorstalanság a fiatal Kövesről szól, akit elfognak, és koncentrációs táborba visznek, de ő alkalmazkodik, és túléli a borzalmakat. A könyv azt az elidegenítő fogást használja, hogy a táborok valóságát teljesen természetesnek veszi, akár a hétköznapokat, amelyekben bár a feltételek mostohák, a boldog pillanatok mégsem hiányoznak. Köves egy kamasz szemével látja az eseményeket, anélkül, hogy természetellenesnek vagy felháborítónak találná őket - nem ismeri az utókor tényeit. Talán éppen az adja a leírás sokkoló hitelességét, hogy hiányzik belőle az erkölcsi felháborodottságnak vagy metafizikai tiltakozásnak az az eleme, amelyet a téma kívánna. Az olvasó nem az erőszak kegyetlenségével szembesül. Mind a hóhérok, mind az áldozatok kényszerítő gyakorlati problémákkal voltak elfoglalva, nem a nagy kérdésekkel. Kertész üzenete az, hogy az élet alkalmazkodás.A fogolynak az a képessége, hogy megtalálja a helyét Auschwitzban, ugyanannak az elvnek a kifejeződése, amely a mindennapi életben és az emberi együttélésben nyilvánul meg.Ezzel a gondolkodásmóddal a szerző egy eszmei hagyományhoz kapcsolódik, melyben élet és szellem ellentétben áll egymással. A döntés indoklása a továbbiakban néhány fontos művét elemzi. (Temesi László)
Buchkauf
Sorstalanság, Imre Kertész
- Sprache
- Erscheinungsdatum
- 2002
- Einband
- (Hardcover),
- Buchzustand
- Gebraucht - Sehr gut
- Preis
- € 38,49
Hier könnte deine Bewertung stehen.
- Titel
- Sorstalanság
- Sprache
- Ungarisch
- Autor*innen
- Imre Kertész
- Verlag
- Magvető
- Erscheinungsdatum
- 2002
- Einband
- Hardcover
- Seitenzahl
- 333
- ISBN10
- 9631421643
- ISBN13
- 9789631421644
- Reihe
- Der Holocaust
- Kategorien
- Schlagwörter
- Historisches Thema, Kriege, Zweiter Weltkrieg, Tod, Juden, Holocaust, Nazismus, Überleben, Nobelpreis, Autobiografische Romane, Konzentrationslager, Ungarn, Ungarische Literatur, Judenverfolgung, Budapest, Mitteleuropäische Literatur
- Erstveröffentlichung
- 1975
- Originaltitel
- Sorstalanság
- Bewertung
- 4,1 von 5 Sternen
- Beschreibung
- Az alapnak tekintett első regénye, a Sorstalanság a fiatal Kövesről szól, akit elfognak, és koncentrációs táborba visznek, de ő alkalmazkodik, és túléli a borzalmakat. A könyv azt az elidegenítő fogást használja, hogy a táborok valóságát teljesen természetesnek veszi, akár a hétköznapokat, amelyekben bár a feltételek mostohák, a boldog pillanatok mégsem hiányoznak. Köves egy kamasz szemével látja az eseményeket, anélkül, hogy természetellenesnek vagy felháborítónak találná őket - nem ismeri az utókor tényeit. Talán éppen az adja a leírás sokkoló hitelességét, hogy hiányzik belőle az erkölcsi felháborodottságnak vagy metafizikai tiltakozásnak az az eleme, amelyet a téma kívánna. Az olvasó nem az erőszak kegyetlenségével szembesül. Mind a hóhérok, mind az áldozatok kényszerítő gyakorlati problémákkal voltak elfoglalva, nem a nagy kérdésekkel. Kertész üzenete az, hogy az élet alkalmazkodás.A fogolynak az a képessége, hogy megtalálja a helyét Auschwitzban, ugyanannak az elvnek a kifejeződése, amely a mindennapi életben és az emberi együttélésben nyilvánul meg.Ezzel a gondolkodásmóddal a szerző egy eszmei hagyományhoz kapcsolódik, melyben élet és szellem ellentétben áll egymással. A döntés indoklása a továbbiakban néhány fontos művét elemzi. (Temesi László)






