Mehr zum Buch
A mű az Erdély aranykorának záróakkordja, bár tervezett még egy negyedik kötetet is, a Hadak ura címmel, ám ennek megírásától a kiadó érdektelensége eltérítette. Ez is Bethlen Gábor regénye, fejedelemségének hatodik esztendejéről szól, a férfiszenvedélyről, az emberi hűségről és a harci készülődésről. Móricz Zsigmond így tűnődik egyik vallomásában hőséről: „nemzeti hőst kerestem, akiről regényt lehet írni, valakit, aki evvel a néppel nagyot tudott alkotni... Így állapodtam meg Bethlen Gábornál, akiben rögtön sok rokonszenves vonást leltem: árva gyerek, maga csinálta ember, s ízig-vérig magyar minden célkitűzésben. Ma már nem látom politikáját a második korszakban annyira magyarnak: őbenne is hatalmi vágy van, s a háborúra is azért indult ki, hogy cseh király lehessen... Az asszonykérdés pedig a Janka probléma. Íme, kilenc éve meghalt, és nincs több asszonyesetem. Soha más nő nem érdekelte »elszánt poéta ceruzámat«, csak a vele való élethalálharc. Ő levonta a konzekvenciákat; én tovább vívódom vele. Ő tett íróvá s ő tart ma is." - Nagy íróvá tette. Erdély s a XVII. század magyar és közép-európai történelmét tőle tanuljuk tisztelni is, átélni is.
Buchkauf
A nap árnyéka III, Móricz Zsigmond
- Sprache
- Erscheinungsdatum
- 1988
- Einband
- (Paperback),
- Buchzustand
- Gebraucht - Gut
- Preis
- € 3,99
Keiner hat bisher bewertet.
- Titel
- A nap árnyéka III
- Sprache
- Ungarisch
- Autor*innen
- Móricz Zsigmond
- Verlag
- Szépirodalmi Könyvkiadó
- Erscheinungsdatum
- 1988
- Einband
- Paperback
- ISBN10
- 9631537323
- ISBN13
- 9789631537321
- Reihe
- Schlagwörter
- Beschreibung
- A mű az Erdély aranykorának záróakkordja, bár tervezett még egy negyedik kötetet is, a Hadak ura címmel, ám ennek megírásától a kiadó érdektelensége eltérítette. Ez is Bethlen Gábor regénye, fejedelemségének hatodik esztendejéről szól, a férfiszenvedélyről, az emberi hűségről és a harci készülődésről. Móricz Zsigmond így tűnődik egyik vallomásában hőséről: „nemzeti hőst kerestem, akiről regényt lehet írni, valakit, aki evvel a néppel nagyot tudott alkotni... Így állapodtam meg Bethlen Gábornál, akiben rögtön sok rokonszenves vonást leltem: árva gyerek, maga csinálta ember, s ízig-vérig magyar minden célkitűzésben. Ma már nem látom politikáját a második korszakban annyira magyarnak: őbenne is hatalmi vágy van, s a háborúra is azért indult ki, hogy cseh király lehessen... Az asszonykérdés pedig a Janka probléma. Íme, kilenc éve meghalt, és nincs több asszonyesetem. Soha más nő nem érdekelte »elszánt poéta ceruzámat«, csak a vele való élethalálharc. Ő levonta a konzekvenciákat; én tovább vívódom vele. Ő tett íróvá s ő tart ma is." - Nagy íróvá tette. Erdély s a XVII. század magyar és közép-európai történelmét tőle tanuljuk tisztelni is, átélni is.



