Parameter
- 654 Seiten
- 23 Lesestunden
Mehr zum Buch
A Szent Imre-induló 1975-ben jelent meg először. Arról szól, hogy történelmünk leggyászosabb korszaka után – a fasiszta háború, a népírtás, az anyagi és erkölcsi javak pusztítása után – milyen közérzettel élhette meg a felszabadulást Moldova regényének zsidó főhőse, a tizenkét éves Kőhidai Miklós. Az a koravén kisfiú, aki százezrek kiirtásának rettenetében élt, s bár ő maga túlélte a borzalmakat, szinte gyógyíthatalan lelki sérülésekkel került ki a pokoljárásból. A Szent Imre-induló folytatása az új Moldova mű, az Elhúzódó szüzesség a fasizmus szörnyűségeit átélő kisfiú fiatalemberré formálódásnak története. A szörnyű emlékekkel terhes gyermekkor következménye az életidegen félszegség,a mindentől idegenkedés, sőt a teljes „idegenség” érzete. A felnőtté érés időszakát ábrázolja az író, azt a roppant küzdelmet, ahogy ifjú szerencsétlen hőse a valahová tartozás vágyát szembesíti, ütközteti az önmaga által teremtett szellemi gettóval. Vergődik elkülönülő zsidótudata és a beilleszkedés vágya között. Éppen ezért felemás a viszonya az emberekhez, családjához, a társadalomhoz sőt egyetlen szerelméhez is.
Von A Szent Imre-induló / Elhúzódó szüzesség (1981) sind aktuell auf Lager verfügbar.
Buchkauf
A Szent Imre-induló / Elhúzódó szüzesség, Moldova György
- Sprache
- Erscheinungsdatum
- 1981
- product-detail.submit-box.info.binding
- (Hardcover),
- Buchzustand
- Beschädigt
- Preis
- € 14,63
Hier könnte deine Bewertung stehen.
- Sprache
- Ungarisch
- Autor*innen
- Moldova György
- Verlag
- Magvető
- Erscheinungsdatum
- 1981
- Einband
- Hardcover
- Seitenzahl
- 654
- ISBN10
- 9632714865
- ISBN13
- 9789632714868
- Reihe
- Schlagwörter
- Belletristik, Historische Romane, Psychologische Thematik, Familie, Soziale Probleme, Jüdische Literatur, Trauma
- Bewertung
- 4,2 von 5 Sternen
- Beschreibung
- A Szent Imre-induló 1975-ben jelent meg először. Arról szól, hogy történelmünk leggyászosabb korszaka után – a fasiszta háború, a népírtás, az anyagi és erkölcsi javak pusztítása után – milyen közérzettel élhette meg a felszabadulást Moldova regényének zsidó főhőse, a tizenkét éves Kőhidai Miklós. Az a koravén kisfiú, aki százezrek kiirtásának rettenetében élt, s bár ő maga túlélte a borzalmakat, szinte gyógyíthatalan lelki sérülésekkel került ki a pokoljárásból. A Szent Imre-induló folytatása az új Moldova mű, az Elhúzódó szüzesség a fasizmus szörnyűségeit átélő kisfiú fiatalemberré formálódásnak története. A szörnyű emlékekkel terhes gyermekkor következménye az életidegen félszegség,a mindentől idegenkedés, sőt a teljes „idegenség” érzete. A felnőtté érés időszakát ábrázolja az író, azt a roppant küzdelmet, ahogy ifjú szerencsétlen hőse a valahová tartozás vágyát szembesíti, ütközteti az önmaga által teremtett szellemi gettóval. Vergődik elkülönülő zsidótudata és a beilleszkedés vágya között. Éppen ezért felemás a viszonya az emberekhez, családjához, a társadalomhoz sőt egyetlen szerelméhez is.



